Befőzés - hogyan csináld

Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a konzerv és egyéb feldolgozott ételek csomagolásai adják a háztartási szemét legjavát. Így már évek óta komolyabb figyelmet fordítok a befőzésre. Készült már a konyhámban cukormentes eper– , barack- és meggylekvár, megpróbáltam reprodukálni anyósom híres paradicsomszószát, és paradicsomot is befőzök csak úgy magában, mert bizony sok paradicsomkonzervet használunk a főzéshez. A tervek között szerepel még szilvalekvár és zakuszka is, ha lesz energiám. Tavaly egyébként a zakuszka nem jött össze, viszont a már megvett alapanyagok közül a szezonálisakat (gogos paprika és padlizsán) felaprítottam, lefagyasztottam, és karácsonykor főztem be, mert akkor volt rá időm.

Ebben a posztban nem recepteket fogok írni, mert azt találtok bőven a neten, meg a nagyi szakácskönyvében. Viszont gondoltam összefoglalom, amit az évek alatt a befőzésről megtanultam a saját bénázásaimon keresztül. Volt már szétpattant befőttesüveg, könnyekkel áztatott, megbuggyant zakuszka, bitang édes (de nem erős!) chili szósz és sok anyázás.

lekvár befőzés hulladékmentes füge

Szóval, íme néhány tipp, hogy hogyan érdemes a befőzést csinálni minimális verítékkel és könnyek nélkül:

#Cukor: nagytatám még a paszulylevest is egy evőkanál cukorral ette, és az ő receptje szerint pl. a meggyízhez kilónként 60 dkg cukor kell! Ezt egyszer főztem így, aztán soha többet, és amióta a kislányunk megszületett, elkezdtem kutatni, hogy hogyan is lehet cukor nélkül befőzni. Nagyon egyszerű, nem kell cukrot tenni a gyümölcshöz, ha elég érett a gyümölcs, akkor van benne természetes pektin, ez adja a megfelelő állagot. A cukor még a tartósításhoz sem szükséges. Például az epernek elég alacsony a pektintartalma, ezért vagy adunk hozzá boltban kapható pektinport, vagy almát is adhatunk az eperhez. Én a meggylekvárnál a savanyú ízt is édes almával kompenzáltam (8 kg meggyhez 3 kg alma).

#Tartósítószer: egyszerűen nem szükséges, ha megfelelően elmosod, csírátlanítod a befőttesüvegeket és a fedőket. Én mosogatógépbe dobom őket, a fedőket kézzel mosom át, majd 100 fokon “kisütöm” mindet (csírátlanítás). Törölgetni is tilos, hiszen apró száldarabka kerülhet az üvegbe, ami aztán szépen bomlásnak indul. Fontos, hogy a fedőkön még egy apró rozsdásodás se legyen. A celofán is teljesen fölösleges, mert a mai üvegek tökéletesen zárnak.

Ahhoz, hogy sokáig elálljon a befőtt, ezek fontosak:

  • a gyümölcsöt háromszor tessék átmosni folyó vízben
  • főzés közben nem kóstolgatjuk ám ugyanazzal a kanállal! ez itt egy dzsemlabor!
  • forrón kerüljön a cucc a befőttesüvegekbe (utóbbi viszont ne legyen tűzforró, mert így pattan el, de ezt úgy is el lehet kerülni, hogy először mindegyik üvegbe egy-két kanálnyit teszel, így az üvegeknek lesz idejük észhez kapni)
  • csurig töltsd
  • fedőt rá, de gyorsan, és itt jön a saját fejlesztés: kapj fel egy munkáskesztyűt, és így tekerd rá a tetejét, majd állítsd a feje tetejére kb. 15 percre
  • dunna alá vele (azaz bugyoláld takaróba, konyharuhába, ez a száraz dunszt.

8 nap alatt kiderül, hogy sikeres volt-e az akció, ez után teheted őket a polcra.

befőzés lekvár paradicsomszósz hulladékmentes

#Ami az órákig tartó főzést illeti: igen, van, amit sokáig kell, meg ízlés kérdése is. De a lényeg, hogy a víz elfőjön. A hab szépen lassan eltűnik, ehhez az is kell, hogy csak egy irányba kavargassuk, nem bájital ez!

A próba pedig úgy történik, hogy a fakanállal egy kicsit rácsurgatsz egy tányérra, és ha szépen lassan folyik, akkor jó. Pam the jam  2:45-nél mutatja:

Emlékszem, a második meggylekvár kísérletnél betonkeménységűre sikerült főzni a lekvárt, ami az üvegekbe töltést követően még jobban megdermedt, kanalazni nemigen, inkább kivágni lehetett a befőttesüvegekből, süteménybe azért elment.

befőzés címke befőzőcímke

#Verejték és könnyek: na jó, nyáron meleg van, verejték lesz, de rutinnal szépen csökkenthető (pl. ha nem főzöd napokig). Hívd át a barátaid, jó társaságban könnyebben megy minden. A zakuszka felett bőgtem, amikor a fele kárba veszett, mert annyira imádom, de tanultam belőle.

lekvár befőzés hulladékmentes paradicsomszósz

#És, ami a címkét illeti:

- cikkcakk olló és festőszalag (maszkoló szalag). Utóbbit egy kedves barátnőm (festőfeleség) ajánlotta mindenféle címkézéshez (pl. mikor takarítottad utoljára a mosogatógépet). És azért jó, mert könnyen lejön.

A következő bejegyzésben pedig mutatok egy még környezetbarátabb megoldást is a címkézésre, és AJÁNDÉK is lesz!